Fontos információt közöltek a Fradi BL-győztes játékosáról – de hogy jön ide Izrael?

2025. június 18. 15:34

Robbie Keane korábbi csapatától érkezhet az újabb erősítés.

2025. június 18. 15:34
null

A Ferencváros labdarúgócsapatának sportigazgatója, Hajnal Tamás a szerdai Fradi Zóna Live-ban arról számolt be, hogy a Liverpool korábbi Bajnokok Ligája-győztese, Naby Keita decemberig marad klubnál, a kapus Gróf Dávid pedig hamarosan meghosszabbítja a szerződését.

Ezt is ajánljuk a témában

A 30 éves Keita január 15-én került a német élvonalbeli Werder Brementől kölcsönbe a Ferencvároshoz, amelynek színeiben eddig tíz NB I-es és egy Magyar Kupa-mérkőzésen szerepelt.

„December 31-ig szól a kölcsönszerződésünk a Brémával, ami után mi még opcióval is rendelkezünk, 

úgyhogy Naby biztosan velünk lesz még a nyár folyamáig is”

– idézte az M4 Sport Hajnal Tamást, aki Gróf Dávidról is beszélt.

„Dávid minden szempontból beváltotta a hozzá fűzött reményeket, abban a helyzetben, mikor be kellett állnia és helyettesítenie kellett Dénest és Ádámot, ezt nagyon jól megoldotta, egyébként pedig egy nagyon jó személyiség és csapatember. 

Az idény végén úgy döntöttünk, egy évvel meghosszabbítjuk a szerződését, ebben már meg is állapodtunk. Valószínűleg ma írja alá a papírokat, de ez már csak formalitás”

– árulta el.

Ezt is ajánljuk a témában

Mindeközben az ulloi129.hu az izraeli sajtóra hivatkozva erről számolt be:

„A megjelentek szerint Gabi Kanicsovszki, a 16-szoros izraeli válogatott, 28. születésnapját két hónap múlva ünneplő támadóközéppályás iránt van érdeklődés. Az idényben három gólig és 15 gólpasszig jutó, 165 centis focistának konkrét ajánlatot tett a CSZKA Szófia, jelenlegi – Robbie Keane korábbi – klubja, a Makkabi Tel-Aviv is megtartaná,

de érdeklődik iránta a Fradi is. Úgy tudjuk, hogy ez valóban igaz.”

Kanicsovszki becsült piaci értéke a Transfermarkt szerint 2,2 millió euró.

Fotó: Purger Tamás/MTI/MTVA

 

Összesen 0 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!